Reggelente, miután felkeltünk, szokásom az ablakokat kinyitni, és kiszellőztetni. Na, ezzel próbálkozom nap, mint nap itt is, de eddig hiába. Nem mozdul a levegő, és nincs kereszthuzat, az ablak soha nem csapódik be. Úgy gondolom, ennek a nagy pára az oka, mivel olyan sok a víz a levegőben, hogy ezáltal a levegő súlya jelentősen megnő, vagyis nem bír mozdulni. Ma esik az eső egész nap, tévéadás már délelőtt óta nincs, most kapcsoltam ki a gépet is, mert elkezdett villámlani. Esik, de nincs az a kellemes kis csípős hideg fuvallat, mint otthon, hanem a pára, amit kinyom az eső, az torlódik be a lakásba szellőztetés címén, kicsit monszunos az egész. Így hiába az eső, ma is megy a légkondi, mert enélkül változatlanul 30 fok van a lakásban, és izzadunk. Ezt nagyon nem bírom!! Nekem ne mondja senki, hogy itt javulna a levegő minősége! Ja, majdnem elfelejtettem, pedig szorosan ide tartozik. A levegő itt nagyon koszos, szürke és fekete port hord magával. Ha szellőztetek, például egymás utáni két nap minden nap 10 percet, akkor tuti, hogy a második napon szellőztetés után már jöhet is a portörölgetés – felporszívózás – felmosás műszak, mert az ujjaddal tudsz rajzolni a porba, annyi van!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.